|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 9 találat | lapozás: 1-9 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Deák Sándor 2006. április 18.Április 15-i ülésén 32 fiatal romániai magyar alkotó egyéves munkatervére ítélt oda 6-6 millió lejes havi támogatást a Communitas Alapítvány ösztöndíjbizottsága. Irodalom kategóriában Lövétei Lázár László, Burus János Botond, Szabó Róbert Csaba, Vári Csaba, Orbán János Dénes, Boda Edit, valamint Székely Csaba, zene kategóriában Nagy Endre, Kele Brigitta, Horváth Edit, Gyárfás Levente, Bodor Emese részesült teljes ösztöndíjban, Deák Sándor és Máthé Dávid, Király Erzsébet és Csákány Csilla, Beke István és Thurzó Zoltán megosztott ösztöndíjat kap. Galló Ernő, Könczei Csongor, Nagy Dorottya, Bartha Boróka, Csatlós Lóránd, Mátray László és Albert Csilla színházi ösztöndíjban részesült. Támogatott képzőművészek: Berszán Márkos Zsolt, Kuti Botond, Ágoston Árpád, Gergely Zoltán, Koncz Münich Judit, Szentes Zágon, valamint Szilágyi László, a filmes műfajban pedig Bertóti Attila, Makkai Imola, Felméri Krézsek Cecília, valamint Juhász Ágota és Szabó D. Zoltán kapta meg az egyéves támogatást. /Communitas-ösztöndíjasok. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 18./2006. augusztus 15.Fiatal művészek léptek fel Kolozsváron, Farkas utcai református templomban tartott kamaraesten: Czumbil Bernadett (zongora), Tokaji Krisztina (gordonka) és Deák Sándor (klarinét). Évek óta összeforrott együttesről van szó. /Nagy-Hintós Diana: Fiatal romantikusok. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 15./2007. november 29.Tucatnyi felső-háromszéki besúgó álnevének jutott birtokába a Krónika napilap. Egy 1984. augusztus 28-i, kézdivásárhelyi keltezésű, egyetlen gépelt oldalnyi jegyzőkönyvről van szó, amelynek kíséretében az 1989. december 22-én Kézdivásárhely főterén népharag áldozatává lett Aurel Agache, a helyi milícia gazdasági osztályának őrnagya tizenkét besúgó álnevét és dossziéját, valamint tizenhárom nyomozati iratcsomót adott át kollégáinak, Ioan Banciu főhadnagynak és Aurel Grama hadnagynak. Egyelőre talány, hogy kik lehetnek azok a személyek, akik Agache őrnagynak embertársaikról jelentettek. Erről a dokumentumot a laphoz eljuttató Aurel Dionisie Agache, az elhunyt őrnagy nagyobbik fia sem tudott beszámolni. Szerinte ez aligha tudódik ki, miután 1989. december 22-én, a romániai rendszerváltozás kirobbanása napján a tömeg a városi milícia épületéből és lakásukból is kidobálta és megsemmisítette az iratokat, a Krónikának átadott irat pedig a lakásukban megmaradt egyetlen dokumentum. A jegyzék szerint a besúgók közül Dumitru, Lipinka és Vasile az akkori állami kereskedelmi vállalatról (ICS) jelentettek. Csernáton községért egy Koday Z. fedőnevű személy „felelt”, a Munka Szövetkezetről Tibi, a városgazdálkodási vállalatról Torok (Török?), az egykori kereskedelmi lerakatról (ICRA) Cojoaca, a kórházról pedig Jenő jelentett. A besúgók között szerepel Deák Sándor, Peri Ion, Orban és Andrei fedőnév is, ezekről nem derül ki, hogy milyen intézményekről kellett jelentéseket tenniük. /Bartos Lóránt, Benkő Levente: Ki fújt Agachénak? = Krónika (Kolozsvár), nov. 29./2009. október 5.Szüreti bállal és a Kézművesség határok nélkül című kiállítás megnyitásával kezdődött el a hét végén Nagyszalontán a Hajdúhét elnevezésű rendezvénysorozat. Az immár hetedik alkalommal megtartott, a helyi RMDSZ által szervezett kulturális és hagyományőrző fesztivál színes programmal várja az érdeklődőket. Október 5-én megkoszorúzzák Bocskai István köztéri szobrát, majd a városvezetés üdvözlőtáblát avat a település közúti bejáratainál, amely az átutazók tudtára adja, hogy Nagyszalonta Arany János szülővárosa. Este megnyitják Cs. Varga László Hajdúböszörmény képekben című kiállítását. Október 6-án istentiszteletet tartanak az aradi vértanúk emlékére, majd a Kossuth-szobornál emlékeznek, este pedig a Magyar Házban bemutatják Az a forró március című fotópályázat munkáit. Október 7-én a városháza folyosóján megnyitják a Nagyszalonta képekben című állandó kiállítást, majd Deák Sándor Adatok Nagyszalonta múltjából című könyvét mutatják be. Október 8-án a gyerekeké lesz a főszerep, Nagyapó mesefája címmel meséket vetítenek számukra. Október 9-én Bihari népviselet címmel Tóth István kiállítását nyitják meg, este nóta- és operettestet tartanak a Zilahy Lajos Művelődési Házban. Október 10-én kolbász- és pálinkafesztivál, népművészeti kirakodóvásár lesz, majd két együttes fellépésével zárul a rendezvénysorozat. /Nagyszalontai városünnep a hagyomány és kultúra jegyében. = Krónika (Kolozsvár), okt. 5./2010. április 26.A mecenatúra közösségi feladatÁtadták a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjait Kolozsváron Az alkotás, a szellemi értékteremtés támogatása közös kötelességünk: hiszen a mecénás és az alkotó közötti viszony csak akkor elfogadható, ha maga a közösség a mecénás – jelentette ki Markó Béla minszterelnök-helyettes pénteken, a Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjainak idei átadásán. Az immár nyolcadik alkalommal megrendezett díjátadón irodalom, képzőművészet, zene és színjátszás terén kilenc-kilenc, film és televízió terén pedig öt alkotó részesült a 900 lej értékű, egy évre szóló havi ösztöndíjban. A díjkiosztó gála keretében kiállítást szerveztek a 2009-es képzőművészeti díjazottak alkotásaiból, amelyeket Németh Júlia, a Barabás Miklós Céh alelnöke méltatott. A Communitas Alapítvány Alkotói Ösztöndíjbizottságához ez alkalommal 260 pályázat érkezett, 41 zene, 48 színházművészet, 97 képzőművészet és fotográfia, 39 irodalom, 35 film és televízió kategóriában. A bizottság tagjainak ezek közül kellett kiválasztania a 41 nyertest, akik egy éven át részesülnek a 900 lej értékű havi ösztöndíjban. Irodalom kategóriában Bakcsi Botond, Bonczidai Éva, Dimény Lóránt, Horváth Előd Benjámin, Kovács Adél-Evelin, Potozki László, Szabó Róbert Csaba, Vallasek Júlia és Vári Csaba pályázata részesült kedvező elbírálásban. A képzőművészet és fotográfia kategória nyertesei: Balázs József, Fazakas János László, Ferencz S. Apor, Horváth Levente, Izsák Előd, László István, Martini Yvette, Szabó András, Szabó Krisztina. Balázs Gáspár Emil, Deák Sándor, Kosza Ágnes és Lászlóffy Réka (csoportos ösztöndíj), Molnár Endre és Molnár Ilona (csoportos ösztöndíj), Pataki Adorján, Pöllnitz Boróka, Sándor Árpád, Sófalvi Emese és Szász Szabolcs zene kategóriában részesülnek az egy évre szóló ösztöndíjban. Színházművészet kategóriában Dálnoki Csilla, Gajai Ágnes, Kelemen Kinga, Kicsid Gizella, Laczkó Róbert, Molnos András, Némethy Zsuzsánna Gabriella, Pál-Ferenczi Gyöngyi és Tóth Árpád pályázatát bírálták el pozitívan. Film és televízió kategóriában Dunai László, Kassay Réka, Krézsek Cecília, Kulcsár Andrea és Püsök Botond kapta meg a Communitas Alapítvány egyéves alkotói ösztöndíját. Népújság (Marosvásárhely) 2013. december 14.Az alapító és a septuagenariusÜnnepi összejövetel Fülöp Géza és Nagy Miklós Kund tiszteletére A teljes telt ház ellenére családias, jókedélyű és igen nívós ünnepi összejövetel keretében ünnepelték Marosvásárhely két ismert személyiségét csütörtök délután a Bernády Ház nagytermében. A Kemény Zsigmond Társaság által szervezett esten Fülöp Gézát, a társaság főtitkárát visszavonulása, Nagy Miklós Kund művészeti írót, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának alelnökét pedig hetvenedik születésnapja alkalmából köszöntötték a jelenlevők. Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke, az est ceremóniamestere elöljáró beszédként és köszöntőként elmondta: Fülöp Géza nélkül nemigen tudják elképzelni a társaság működését. – A kezdetektől lelkesen állt a KZST újraalapítása mellett. Amint lehetett, azonnal mozdultunk. Fülöp Géza ebben vezető szerepet játszott, és azóta is folyamatosan fenntartotta a társaság működésének színvonalát. Balás Árpád Fülöp Géza életútját ismertette, és megjegyezte: tanár volt, vegyész, aki 1961-ben került Marosvásárhelyre. Vegyészként, kutatóként, informatikusként dolgozott 1990-ben bekövetkezett nyugdíjazásáig – azóta vesz teljes gőzzel részt a KZST munkájában. – Volt akinek folytatni a munkásságát Tolnaitól Molteren keresztül Farczádi Elekig. Fülöp Géza minden munkáját önkéntesként, fizetség nélkül, belső késztetés alapján végezte. Ez nagyon ritka dolog, és végtelen szerénységére is jellemző. Haller Béla mint a Castellum Alapítvány, rokon szervezet elnöke szólalt fel. – A rendszerváltás óta sok minden felbukkant, és sok minden eltűnt. Csak az állandóság hiánya állandó. A KZST 137 éve az értelem és a tudás ajándékait osztogatja. Észrevehetjük: a virágzás korszakai kevésbé a történelmi körülményektől, mint a társaság élére állt személyiségek kvalitásaitól függenek. Az újjáalakult KZST visszaállította a tudományos előadás rangját, amit a közvetlen művészi előadás élményével gazdagított. Fülöp Géza szervezett, tanított, fordított és közben az informatikáról szóló nagy értékű könyveit írta. A szervezés prózai műveleteivel is foglalkozott, amelyek elvégzéséhez a legnagyobbak alázata szükségeltetik – és mindezt azért, hogy elkezdődhessen a várva várt, kedd esti KZST- előadás. Kovács Leventét egy – Fülöp Géza előtt tisztelgő – rövid disztichon, azaz epigramma írására kérte fel Csíky Boldizsár. Mint azt a rendező elmondta, az erdélyi kultúra örök rejtélye marad, hogy miért épp őt szemelte ki e feladatra. De becsülettel helytállt, a hibátlanul megírt vers felolvasását követően pedig Fülöp Géza szólalt fel "az utolsó szó jogán". – Amikor elvállaltam a KZST-ben betöltött szerepemet, tudtam, nem leszek a második Sényi László. Nem lettem, de azért igyekeztem. Az újjászületett társaság első időszakából a már elmentek emlékének is adózzunk – Imreh Ernő, Oláh Tibor, Tonk Sándor, Dóczi Tamás és még sorolhatnám. Nagyon jó csapat volt. Aztán lassan sorra eltűntek az emberek, ki az örökkévalóságba, ki Kanadába. A második "váltás" – Csíky Boldizsár, Máthé Márta, Kovács Bányai Réka, Câmpean Annamária – hűen folytatta az elődök munkáját. A pályafutásom során egy dologra voltam büszke: arra, hogy sikerült sok, igencsak neves embert Marosvásárhelyre szólítani, akik előadásaikkal a KZST dicsőségére váltak. Ez mindig örömmel töltött el, és kívánom a társaságnak, hogy minél hamarabb megtalálja a második Sényi Lászlót. Az est második felének ceremóniamesteri szerepét Borbély László, a Bernády Alapítvány kuratóriumának elnöke vette át. Az ünnepi összejövetel ezen részében Nagy Miklós Kundot köszöntötték születésnapja alkalmából, és az ünnepelt természetéhez hű és méltó poénok sokasága sem maradt el. – Sokat gondolkoztam azon, hogy mi Nagy Miklós Kund legjellemzőbb vonása? És rájöttem: az, hogy örökifjú. Alázat, tisztelet, műveltség, szorgalom, emberség, munkabírás, empátia jellemzi. Amióta ismerjük egymást, soha nem hallottam kiabálni. Van amit tanulni tőle, nélküle nagyon szegény lenne a Bernády Alapítvány. Soha nem mondott nemet, mindig voltak jó ötletei, és oroszlánrésze van abban a munkában, amit végzünk. Ő hozta a tudást, a műveltséget, a rálátást az alapítvány életébe – mondta köszöntőjében Borbély László. Karácsonyi Zsigmond hozzátette: – Nagy Miklós Kund mindmáig csibész maradt. Újságíróként pedig polihisztor. Egy sportolásra vágyó fiatal, aki könyvek közé bezárva élt, mégsem akart íródeák lenni. Hanem közgazdász. Aztán Nagyenyedről a Nyárádmentére kerül, ahol ismét csibésszé válik: iskolarádiót indít. És ennek következményeként felveszik a Marosvásárhelyi Rádióhoz. Mindig a kultúra mellett maradt, a rádió magyar adásának megszüntetése után a könyvtárban keresett menedéket. Az egyik legjobb erdélyi interjúkészítő, aki tévézéssel is foglalkozott és sajtógyakorlatot tanított a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen. Bekíváncsiskodik a műtermekbe, majd állandó kakukktojása lesz a képzőművészeti táboroknak. És jelenleg Erdély egyik legismertebb képzőművészeti szakírója. De talán legfontosabb tulajdonsága a humora, amely kabarészerzőként is ismertté tette. Szignója mögött már mindenki felismeri a szerzőt: az NMK névvé változott. Bandi Kati a képzőművészek szövetségének nevében köszöntötte Nagy Miklós Kundot, és Kákonyi Csillával egyetemben megköszönte, hogy a képzőművészek barátjává lett és oly sokat segített nekik. A továbbiakban Nagy Attila költeménye vált az est pillanatnyi főszereplőjévé: a Vörösmarty nyomán írt A búvár Kund című verset a szerző olvasta fel, majd ugyanezen mű Csíky Boldizsár által megzenésített, Madaras Ildikó szoprán, Deák Sándor klarinétművész, valamint Nagy Attila narrátor által előadott változata következett. A septuagenariusnak című alkotás előadását számos közönségi felröhej kísérte: a szó legnemesebb és legpozitívabb értelmében az est legbetegebb pillanata volt. Végül Boros Csaba színművész olvasott fel NMK írásaiból, majd az ünnepelt köszönte meg mindenki jelenlétét és árulta el legközelebbi tervét: igyekszik továbbra is kicselezni az időt. Knb. Népújság (Marosvásárhely) 2014. május 6.Nyomdafesték alatt MikóújfaluJelentős esemény egy település életében, ha monográfia készül múltjáról és jelenéről, miként az is, ha napilapok egész oldalon számolnak be mindennapi életéről. Megtörténik, hogy visszaélnek a monográfia kifejezéssel, s annak nevezték-nevezik a pártparancsra összetákolt régi falufüzeteket is. E műfaj fogalmát igyekszik kimeríteni a falu nyomdakész bemutatókötete a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában. Látogatásunk kapcsán azonban a község mai életéből adunk egy kis kiegészítő ízelítőt. Újraszülető kőipar? A több személyből álló szerzői gárda munkájaként születő kötetben helyi szerzők is szerepelnek: a Fejér Ákos Általános Iskola történelem szakos igazgató-tanára, Nagy Sándor az alapanyag szolgáltatója, a község polgármestere, Nyáguly Vilmos, valamint Demeter Ferenc helyi tanácsos. Mikóújfalu saját nevén való újraszületéséről Nagy Sándor így ír: „2004-ben helyi népszavazás eredményeként a régi Málnás község három kisebb közigazgatási egységre bomlott fel: Málnás községre (Málnás, Málnásfürdő és Zalánpatak falvakkal), valamint Mikóújfalu és Sepsibükszád községekre. A korábbi Málnás község központja Mikóújfalu volt. A népszavazás kezdeményezői azzal indokolták a népszavazás kiírását, hogy Mikóújfalu, mint a régi község központja, mindig is hátráltatta a többi falu fejlődését, mivel a költségvetést úgy osztották el, hogy nagy része Mikóújfaluban maradjon. (...) Ha elemezni kívánjuk, hogy kinek hozott hasznot a szétválás, akkor megállapíthatjuk, hogy Sepsibükszád, Málnás, Málnásfürdő települések nagyobb hasznot húztak belőle, mint Mikóújfalu, mert a régi község nagyobb vállalkozásai mind a környező falvak területén működtek, így azok a két szomszédos községnek fizetnek adót. Mikóújfalu területén nincs nagy gazdasági egység, így a falu költségvetésébe nem folyik be adó az említett gazdasági vállalatoktól. Különben is, ilyen okokból Málnás és Mikóújfalu község évek óta pereskedik a közöttük meghúzandó határ miatt. Ugyanis két régi térkép is létezik, amely különbözőképpen húzza meg a két község közötti határt. Valójában a két község az Olt jobb partján levő kőbányák hovatartozása miatt áll vitában. Jelenleg a kőbányák Málnás községnek fizetik az adójukat.” A megélhetés és a mindennapok túlélése kényszerítette arra az újfalusiakat a rendszerváltás után, hogy sok-sok család – hivatalosan, avagy anélkül – a kőfaragással keressen kenyérrevalót. A helyiekkel való beszélgetés során kiderült, hogy számos ismert és kiváló kőfaragómester – Urszuly Samu, Urszuly Árpád, Lupuly Géza, hogy csak azokat említsem, akiket magam is ismertem – már a túlsó parton van, ellenben számos olyan élő alkotó él (Keresztes Zoltán, Urszuly Sámuel és mások), aki művészi szinten műveli a kőfaragást. „Sajnos, azok miatt, akik engedély nélkül dolgoznak – mert ilyen sok van a faluban –, hátrányt szenvedünk mi, akik adót fizetünk, és emiatt csak emeltebb áron tudjuk eladni készítményeinket, a vásárlók pedig mindig az olcsóbb kiszolgálók felől érdeklődnek” – panaszkodott egy magát megnevezni – érthető módon – semmiképpen sem óhajtó személy. Utunkon régebbi ismerősünkhöz, Gábor Ottó fiatal kőfaragó mesterhez kopogtattunk be, aki a mindennapokhoz szükséges kocka és szegélykövek, idomkövek, sírkeretek-obeliszkek, falborító kövek készítője. „Én négy évet dolgoztam a Hável-kőbányában, volt alkalmam megtanulni sok kőfaragási fogást, de édesapámtól is sokat tanultam, aki szintén kőbányász volt. Megszűnt a bánya, és végkielégítéssel kitettek. Ezért kellett itthon, saját udvaromon folytatnom. 2003-tól van engedélyem.” A bükszádi bányából pénzén vásárolja meg a követ, pénzért szállítóeszközt fogad és hazaszállítja, de bosszankodik, mert a kapuja előtt kell tárolnia a nyersanyagot, s a helyi tanács arra a helyre területadót rótt ki. A bükszádi követ jobb minőségűnek tartja, nem mállik, keményebb, és nem telepedik meg idővel rajta a moha. A málnásfürdői rózsaszínben játszó botosi-andezit könnyebben formálható, de ha vizet kap, fehér por formájában „kivirágzik” felületén a salétrom. A kő, az kő, de hát a borvíz!? – mondogatják a helybeliek. Mindenki nem tud kőfaragáshoz kezdeni, jó volna, ha itt egy borvíztöltődét építenének, hogy legyen munkahelye az asszonyoknak is. Bezzeg a mi falunkat kikerülte A borvíz útja program, pedig itt a legtöbb borvíz a földben – elégedetlenkednek az újfalusi asszonyok. Van itt ugyan gondja a községvezetésnek az ásványvíz-forrásokra, mert a tavaly felújították a Bedő-borvizet, belekezdtek a Hunnia-forrás mentésébe, s egy zömében helyi nyugdíjasokból álló önkéntes csoport éppen a napokban újította fel a Sósborvíz küpüjét, lefolyását, és tetemes szemétmennyiséget gyűjtöttek össze környékéről. Ez az a borvízforrás, amit a régiek Palacsintasütő borvíznek is neveztek, mert az asszonyok ezzel keverték be a kőttest (magas a borvíz szódabikarbóna-tartalma). – Köszönettel és tisztelettel tartozom a csoportnak, Bíró Árpádnak, Varga Árpádnak, Deák Sándornak, Nyáguly Attilának és Illyés Józsefnek – mondta a polgármester, mert önkéntes forrásmentő munkájuk példaértékű. Akadnak a faluban, akik ódzkodva nézik, amikor kopjafát állítunk: minek kell az – jegyzik meg, itt nem hagyomány, és miért ágálnak állandóan a rakott ággal? Nekem az a véleményem, hogy nekünk azzal kell bemutatkoznunk a külvilág előtt, amink van, régi hagyományainkkal, a húsvéti fúvószenekaros locsolással, értékes borvízforrásainkkal, helytörténetünkkel! A forrásszemléről a Temető utcába siettünk a gyergyói származású Lackó Bálint vízügyi mérnök lakására, akinek melegházát mint helyi érdekességet tekintettük meg. Lackó Bálint udvarán-kertjében beindította az aquapónia nevű, vidékünkön majdnem ismeretlen, de világszerte már elismert érdekes és különleges intenzív növénytermesztési módszert, ami a haltenyésztés és a növények közötti szoros kapcsolaton alapszik, s eredményei kimondottan biotermékek. Helyszűke miatt részletekbe nem bocsátkozhatunk. – Nagyon egyszerűen magyarázva arról van szó – mondta a mérnök –, hogy azzal a vízzel öntözöm-táplálom a növénypalántákat, amiben a növényevő halak élnek, s amiben benne van azok ürüléke. Ez a víz ammóniában gazdag. Ezt a baktériumflórák nitritté, majd nitráttá alakítják, s a homokréteg, amelybe a növényeket beleültettem, valamint a növények gyökerei megszűrik a vizet, felveszik belőle a tápanyagokat, majd a víz – pumpálás útján – visszakerül a halak medencéjébe. Az eredmény hihetetlenül gyors és jó. Sajnos, nálam télen nem működik, most is csak melegházi körülmények között. Az elv bevált, a szomszédos Magyarországon is sikerrel gyakorolják. A kiépítése, működtetése befektetést követel, amire pályázni kellene – fejezte be Lackó mérnök. S az interneten többet is megtudhatunk erről a kultúráról. Nem leosztják, beosztják a költségvetést – A kettő között nagy a különbség. Azt a pénzt, amit kapunk vagy azt, amit a helyiek befizetnek, közmunkával és kalákával lehet fiaztatni, spórolni belőle egyébre is – jegyezte meg Nyáguly Vilmos polgármester. 91 százalékban finanszírozza a fejadagtörvény alapján iskolánkat az állam. Tehát a költségvetés 9 százalékával kell segítenünk őket. Kissé aggódom a lakossági mozgásunk miatt, mert az idén tizenkét személyt temettünk, és az újszülöttek száma kettő. Ilyen szaporulat mellett mi lesz magyar iskolahálózatunkkal? Addig lehet nyújtózkodnunk, amíg a takarónk ér, saját költségünkből ebben az évben fel fogjuk újítani és korszerűsíteni az családorvosi rendelő és a gyógyszertár közös épületét, és elvégeztetjük az utolsó simításokat a szennyvízhálózaton és a tisztítóállomáson.. – A környék turisztikai kínálatához képest gyarapodik-e a szálláshelyek száma? – kérdeztük Nyáguly Vilmost. – Robbanásszerű változásra nem várhatunk. Sajnos, a faluban vendégházak létesítése is csak a tervezgetés fázisában, ellenben a Máltai Szeretetszolgálat patakszeri táborában látható a haladás, elkészült a központi épület. Bízunk abban, hogy idén már több táborozót tudnak majd fogadni. Örömünkre szolgál, hogy a község Sepsiszentgyörgy felőli bejáratának övezetében néhány nappal ezelőtt megnyílt a Mikóújfalusi fogadó, és jelen van a világhálón is. A hárommargarétás egység vendéglői részén száz személyre lehet teríteni – tudtuk meg Márton László tulajdonostól –, és négy vendégszoba áll az éjszakázni akarók rendelkezésére, egyelőre összesen tizenkét ággyal. A tulajdonos szándékszik a fekvőhelyek számát bővíteni. A fejlesztési lehetőségek korlátlanok, mert az épület mögötti Olt-parti részen édesvíz után kutatva savanyú ásványvízre, előterében pedig édesvízre találtak. A tájba illő rusztikus épület Zakariás Attila tervei szerint épült, s közelében ágazik le a székelyföldi nemzetközi műútból Erdővidék felé tartó aszfaltburkolatú átkötőút. Az egység tizenkét alkalmazottja közül tíz helybeli, konyhája kimondottan erdélyi-székelyföldi, valamint hazai – román, örmény – ételféleségeket kínál. Búcsúzáskor tudtuk meg, hogy Mikóújfalu és Zalánpatak ünnepre készül. Május 8-án, csütörtökön 10 órakor bérmálás lesz a materben – részletezte Simó Gábor helybeli plébános, ötvenkét gyerek, huszonkilenc fiú és huszonhárom lány áll majd az oltár elé, főtisztelendő Tamás János segédpüspök végzi a szertartást. 17 órakor a Mikóújfaluhoz tartozó zalánpataki filiában pedig nyolc fiatal, négy fiú és négy lány bérmálkozik. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2014. szeptember 30.Az űrlap aljaRégészeti kiállítás a hajdúvárosban A Hajdúhét másnapján, vasárnap az Arany János Emlékmúzeum, valamint az RMDSZ szervezésében a nagyszalontai Csonkatorony tövében lévő Arany Palota galériájában Deák Sándor nyugdíjas régészeti gyűjteményéből nyílt kiállítás. A gyűjtemény Nagyszalonta őstörténetéről „mesél”, tesz tanúbizonyságot; a határát járva gyűjtött agyagedényeket, kőszerszámokat és megannyi bizonyítékát az akkori ember ittlétéről a mi barátunk, Deák Sándor – mondotta Dánielisz Endre helytörténész. Több száz, pontosabban ezer és ezer évvel ezelőtti tájainkon élt ember e kiállítás által üzen a mának. Felbecsülhetetlen értékű régészeti leletek ezek, amelyek betekintést engednek elődeink életvitelébe – mondta Deák Sándor. A több száz évvel ezelőtti Nagyszalonta környéke nádas-mocsaras, vizes terület volt, melyben bőven akadt hal is. A halászathoz használt lyukasztott kőnehezékek – többek között itt kiállítva – voltak azok az eszközök, melyek a halászhálónak a vízfenékhez való tartását biztosították, hogy bőséges legyen a halfogás. A helység magasabban fekvő részeit erdők borították, bennük bőven akadt vad is; ezeket vadászták, feldolgozták, melyekhez szerszámok kellettek. A fából készülteket az idő elemésztette, de a csont, a kő és az agyagedények átvészelték az évszázadokat – szerencsénkre; ezek üzennek a mának, szolgálnak eligazító tükörképül. A kiállított régészeti anyag méltatása után Mokán István, Sarkad város alpolgármestere a kiállítást megnyitó beszédében elmondta: hasonló rendezvények – mint a mostani is – hozzájárulnak „testvéri” kapcsolataink egybekovácsolásához. Köszönetet mondott Török Lászlónak, Nagyszalonta polgármesterének is, mindezek megerősödéséért tett fáradozásáért. Viszonzásként Török László Bocskai Bronzplakettet és oklevelet nyújtott át Mokán Istvánnak, Sarkad alpolgármesterének, mellyel kitüntetésben részesíti az önkormányzat tevékenységében elért példaértékű munkájáért. A kiállítás házigazdája, Darvasi Zoltán, az Arany János Emlékmúzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket, ami után elmondta: a kiállítás két hétig tekinthető meg a nagyszalontai Arany Palota galériájában, amely a Barangolás Nagyszalonta környékének őstörténetében címet viseli. Reggeli Újság (Nagyvárad) 2016. február 3.„Türkös nem falu...”Hétfalusi barátaimtól hallottam, hogy ez a kijelentés nem falucsúfoló. Vicces beugratóféle, ugyanis Türkös Négyfalu részeként azért nem falu, mert nevében nincs benne a falu szó, miként Bácsfalunak, Csernátfalunak, avagy Hosszúfalunak. Jó, jó, de mégis falu – folytatták, mert Négyfalu része! De városrészként is lehet emlegetni, mert Négyfalu város, s annak Türkös is része! A négy falu teljesen összeépült a századok során, s ha valaki nem találja meg a városrészeket jelölő eligazító táblákat, úgy jár, mint mi: eltéved. A régi Türkös és Kossuth-emléke Türkös története Négyfalu históriájának része, melyről sorozatunk bevezetőjében szóltunk. Magyar evangélikus egyháza fiatalabb a többinél, egy ideig Csernátfalu anyaegyházához tartozott, de a reformáció tanai Johannes Honterus kemény kezű intézkedései nyomán gyökeret vertek itt is. Később Türkös is önállósult, ezzel magyarázható, hogy 1885-ben épült temploma nem hasonlít a szomszédokéhoz. Miután Négyfalu kivált a szász egyház hegemóniája alól (1886), első lelkésze, Deák Sándor – földink, a Torja részeként ismert Karatna szülötte – 48 évig folytatta szolgáló paplaképítő áldásos tevékenységét. Evangélikus templomának egyedi neogótikus oltára a neves hosszúfalusi faragóiskola híres tanára, Kupcsay János tervei szerint készült. A papi lakot történelmi emlékhelynek is nevezhetnénk, mert kertjében virágoztak azok a rózsák, melyeknek megszárított sziromleveleivel kitömték az evangélikus vallású Kossuth Lajos halotti párnáját. Szemfedelét is hétfalusi csángó asszonyok hímezték a Csángók Nagyasszonyaként emlegetett Sipos Jánosné Bereczki Anna vezetésével. Nevét emléktábla őrzi a bácsfalusi temetőben. Türkösön a katolikus restauráció idején újra gyökeret vert a „régi vallás”, és a Bara-dombra Mária Terézia engedélyével 1754-ben katolikus fatemplomot építettek. Ennek helyén áll a sorozatos alakítások eredményeként épült mai plébániatemplom (képünk), védőszentje Szent Mihály. Udvarán működik a közösségi élet másik központja, a Márton Áron Ifjúsági Ház. Létrehozója szintén földink, a tragikus hirtelenséggel elhalt T. Gajdó Zoltán mikós diák, négyfalusi-türkösi plébános, pápai káplán, aki Kézdisárfalva–Szászfalu közös templomának cintermében alussza örök álmát. Utódja, T. András József plébános – aki 2006 óta pásztorolja a plébánia híveit – elmondta, hogy beleszámolva a hosszúfalusi Apor Vilmos filiális templom köré csoportosuló közösséget is, híveinek lélekszáma nyolcszáz körül ingadozik. Élő közösség Rácsodálkoztam, mennyire gazdag Hétfalu, s így Türkös históriás kínálata, s hogy mennyire állnak helyt hitükben és ragaszkodnak identitásukhoz hétfalusi csángó testvéreink. Id. Domokos Jenőt, aki negyedszázadig volt Türkös evangélikus lelkipásztora, személyesen is ismertem. A parókia kapujában utódja, az új lelkész, Kóródi Levente szeretettel fogadott, kalauzként pedig Kovács Lehel István Hétfalu kitartó és hűséges krónikása szegődött mellém, segített válogatni a gazdag helytörténeti érdekességek között. A település azonban más értékekkel-meglepetésekkel is várt. A főút melletti evangélikus templom cintermében három kőoszlopot állíttattak 2004-ben az 1848-as szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékére. A magyar szabadságharcban és forradalomban huszonegy türkösi evangélikus és katolikus vesztette életét, akik nevét az egyik kőoszlopon örökítették meg. A Türkösön székelő néprajzi múzeum trapéz oromfalas régi épülete 1804-ből való, itt székelt egykoron Brassó Kúriája, Orbán Balázs szerint „a durva hatalmaskodás e bűnfészke”, ahol a hétfalusiak dézsmáit hajtották be a Cenk alatti város hatalmasai. Ebben az épületben rendezték be 1964-ben Négyfalu néprajzi múzeumát, amelynek – bár tulajdonukban volt Kiss Béla és Bálint András gyűjtéséből származó eredeti csángó néprajzi anyag – 1990-ig sok köze nem volt a hétfalusi csángókhoz. A rendszerváltás után változott a helyzet. Senki nem várta el, hogy kimondottan Csángó Múzeum legyen a neve, témaköre, hiszen Négyfaluban élnek román ajkúak is. Most mind a két etnikum emlékeit, életét-múltját tükrözi az intézmény. Magyar nyelvű kiadványt is kínáltak látogatásunk idején, bántó volt azonban, hogy a tárlatvezető nem ismerte a magyar nyelvet. A csángó-székely zászlóalj születése Türkös biztosított helyet a Kúria melletti telken a 126-os, csángókból és székelyekből álló zászlóalj megszervezésére – derül ki Kelemen György (1833–1916) negyvennyolcas csángó honvéd visszaemlékezéséből (A Barcaság 1848–1849-ben. Szecseleváros, 1998). A zászlóalj őrnagya földink, a sepsiszentkirályi Vida Dániel volt, akit Bem nevezett ki. Vida a kézdivásárhelyi katonai nevelde végzettje, a háromszéki határőrezred hadnagya, Kézdivásárhely térparancsnoka volt. Tetteinek méltó elismeréseként a fogarasi harcok hőseként emlegetjük. Márkos Ervin kőhalmi unitárius lelkész egy 1907-ben Fogarason keltezett emlékfüzetre hívta fel figyelmünket, amely Vodráska Vencel fogarasi főgimnáziumi tanárnak azt az emlékbeszédét tartalmazta, melyet a Honvéd Alap javára rendezett fogarasi ünnepségen mondott 1905-ben. Ekkor ugyanis gyűjtést indítottak egy negyvennyolcas emlékmű felállítására, melyen méltó helyet foglalt volna el Vida neve is. Az emlékműből vagy nem lett semmi, vagy elsöpörte a történelem. Az emlékbeszédből idézzük Vida hősiességének egy momentumát, amely jobbára ismeretlen a hétfalusiak számára. „Bem rendeletet küldött, hogy a Fogarason állomásozó zászlóalj két százada siessen a Törcsvári-szoros védelmére (...), a visszamaradt 600 ember két ágyúval és egy század Kossuth-huszárral fedezze a fogarasi várat, valamint az Olt völgyétől Vledényig igyekezzék az ellenséget feltartóztatni... Engelhardt cári tábornok Mundra mellett homlokzatba támadta az Olt bal partján a Vida őrnagy vezette magyar haderőt. Végtelen volt a két megütközött had között az aránytalanság. Engelhardt 20 ágyújával és 12 ezer emberével szemben csak 600 honvéd és két ágyú képezte a magyar haderőt... Vida látván az ellene fellépő haderő nagyságát (...), reggelfelé megkezdte csatarendben a visszavonulást. Az ulánus csapatok és az oroszok mindenfelől bekerítették a honvédséget... Vida Dániel is, míg csak volt kivel harcolni, addig helyéről nem mozdult (...), átvágva az ellenség sorain, az Olt felé húzódott. Itt azonban 12 kozák állotta útját, kikkel viaskodva három dsidaszúrás után lehanyatlott lováról. A kozákok lovával elnyargaltak, más martalócok, meglátván őrnagyi ruháját, levetkőztették, és addig ütötték, vagdalták, míg halottnak hitték. Pénztárcáját ellopták. Eszméletét vesztve, iszonyúan összevagdalva feküdt vérében a hős, mígnem a reggeli hűs levegő eszméletét visszaadva, az Olt partjához vonszolta sebektől vérző testét. Itt találtak rá az ulánusok, ahonnan az őrtanyára, majd a várba szállították...Lüders faggatta a fogarasi várban Vidát: maroknyi népével hogyan mert az ő hadseregével szembeszállni? Vida azt felelte: Kegyelmes uram, mit tartana Ön azon törzstisztjéről, aki a parancsszóra kirendelt harcmezőről gyáván elfut? Az orosz tábornagy helyeslően intett, rendelkezett, hogy gyógyítsák meg, és a kozákok által elrabolt pénzének egy részét is megtérítette. Nem így a bevonuló osztrákok, akik galádul bántak vele. A brassói fellegvárban egy halálkamrába dobták, lázba esett, s ilyen állapotban vitték a nagyszebeni börtönbe.” Itt kimondták rá a halálos ítéletet, melyet nyolcévi várfogságra változtattak. 1853 februárjában szabadult az olmützi börtönből. Keze alatt sok hétfalusi és háromszéki harcolt. Utóbbiak között a sepsiszentgyörgyi Gyárfás Lajos, a barátosi Mirtse Dénes százados, testvére, a sepsiszentkirályi Vida József, Sükösd János, Újvárosi Ferenc, az albisi Vén Ferenc, a kézdivásárhelyi Szőcs Dani és a hősi halált halt bölöni Tana Benedek. Vida porai a sepsiszentkirályi családi sírboltban nyugszanak. Szülőfalujában, Sepsiszentkirályban és a fogarasi unitárius templom előcsarnokában márványtáblát állíttattak emlékére. Négyfaluban-Türkösben nincs emléke a 126-os csángó-székely zászlóaljnak. Öröklő utókor Türkösön kaptuk lencsevégre a Zajzoni Rab István-iskola udvarán a költő mellszobrát, a helybeli Szász-Benedek István alkotását. Magyar iskolák a Kárpát-kanyarban a címe annak a kötetnek, amely 1992-ben jelent meg Hochbauer Gyula szerkesztésében, kútfőjeként a hétfalusi népoktatás történetének. A zajzoni középiskoláról Pap Árpád iskolatörténetéből böngésztünk, majd ismerkedünk a hely híressé vált diákjaival: az egykori királyi táblai ülnökkel, a bácsfalusi Gyerkó Györggyel és Jakab András szobrásszal, Thököly Imre erdélyi evangélikus fejedelem udvari lelkészével, a türkösi Hajdu Istvánnal, a csernátfalusi Pap Sámuellel, Bálint Istvánnal és Bencze Mihállyal. „Amikor Johannes Honterus brassói reformátor 1544-ben meglátogatta Hétfalut, már egyházi iskola működött egy tanítóval. Az ősi skóla Csernátfaluban volt, azon a helyen, ahol a jelenlegi középiskola egyik épülete áll – írja iskolatörténetében Pap Árpád. Az azóta eltelt évszázadok alatt megszakítás nélkül folyt a magyar nyelvű oktatás, mindig léteztek magyar iskolák, általában a templomok mellett, szoros és sikeres együttműködésben a helyi történelmi egyházakkal, így találta meg a barcasági csángó magyarság a túlélés egyetlen lehetséges módját. A kommunizmus évei alatt az akkori hatalom folyamatos nyomást gyakorolt a magyar közösségre, következetes és állandó lépéseket tett a magyar iskolahálózat meggyengítésére. Ennek a diszkrimináló kisebbségi politikának a következményeként 1978-ban megszűnt a négyfalusi magyar elméleti középiskolai tanítás. Az 1989-es romániai események után a helyi magyar közösség újra anyanyelvén akarta taníttatni gyerekeit. Beindulhatott 1990-ben a Négyfalusi Magyar Líceum, majd 1992-től a Zajzoni Rab István Elméleti Középiskola.” Ebben napjainkban magyar óvoda, elemi és líceumi osztályok működnek. Többek között ennek a líceumnak volt diákja Géczi Levente Székelyudvarhelyen élő jogász és Gödri B. Alpár fungens tatrangi lelkipásztor is. Kisgyörgy Zoltán. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) lapozás: 1-9
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
